2023.04.22
A város ikonikus mesterszakácsának szobrát avatták fel Debrecenben
Boros László aranykoszorús mesterszakács mellszobrát, Juha Richárd Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását avatták fel pénteken Debrecenben, a helyi kereskedelmi és vendéglátóipari technikum és szakképző iskola előtti parkban.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester Debrecen ikonikus személyiségének nevezte a 2020-ban 69 évesen elhunyt Boros Lászlót, aki munkássága során itthon és külföldön öregbítette a helyi gasztronómia hírnevét.
Felidézte, hogy Boros László fiatal tanulóként 1965-ben lépett be először az Aranybika szálló konyhájába, amelynek később - több más debreceni étterem mellett - konyhafőnöke lett.
A Venesz-díjas mesterszakács az ételkészítés mellett folyamatosan részt vett a szakácstanulók oktatásában, megalapította az Aranybika-iskolát, évtizedeken át oktatta és vizsgáztatta a szakácstanulókat, akik közül később többen neves szállodák, éttermek séfjei lettek - hangzott el a szoboravatón.
Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, az iskolateremtő Boros László nemcsak jó szakács volt, hanem önzetlenül adta át tudását a fiataloknak. Boros László az első séf, akinek szobrot állítottak Magyarországon - tette hozzá a politikus.
Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke bejelentette: szövetség elnöksége március 10-ei ülésén megalapította a Boros László-díjat, amelyet 2024-től minden évben egy 25 év alatti junior szakácsnak adnak át.
Boros László életműdíjas mesterszakács mellszobrát a Hajdúsági Gasztronómiai Klub közadakozásból állíttatta, elismeréseiből, díjaiból kiállítás nyílt a vendéglátóipari szakiskolában.
Forrás: MTI